Az elérhetővé vált kilincs

kilincs

(A kép illusztráció)

Már feléri, de hiába. Ezentúl nem kell lehúzza teljes erőből, hogy lobogó kócos hajjal szaladhasson végig a folyosón a szekrényéhez. Négy évvel ezelőtt nem is akarta felérni. Talán mi, szülők sem. De valahogy végig sétáltunk akkor, azon a hosszúnak tűnő folyosón. Ölünkben, karjaink között cseréltük le cipőjét, és könnyes szemmel figyeltük ahogy besétál egy új helyre. Tegnap pedig kisétáltunk. Könnyeket törölgetve újabb helyre tartunk. Háttal a zöld kapunak, az elérhető kilincsnek. Sok minden változik. Négy év hosszú idő. Megnőtt. A hangja is, a szíve is. Megtanult barátokat szerezni. Megtanult élni. Megtanult tanulni. Mi is megtanultunk eddig ismeretlen dolgokat. Megtanultunk örülni egy papírfecnire zsírkrétával rajzolt vonalnak, egy elszavalt sornak a Nefelejcs napokon, egy trükknek a csúszdán, egy újabb tánclépésnek, vagy egy tétmeccsen rúgott gólnak. Feledni nehéz megtanulni, de szerencsére nem is kötelező. Nem felejtjük a kitartó óvónénik, dadusok öleléseit, melyben legalább annyi szeretet volt mintha mi öleltük volna. Nem felejtjük a csodás rendezvényeket, a pillanatot amikor szaladt felénk délután, vagy éppen amikor nem akart tudomást venni róla hogy letelt a nap az oviban. És nem felejtjük a kilincset sem. Ha kell elsétálunk és rácsimpaszkodhat hogy kinyílhasson az öreg zöld fakapu, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel rohanhasson végig a folyosón. Ő sem felejt, mert megnőtt. A hangja is, a szíve is.

Add a comment

*Please complete all fields correctly